A pólya fehér , mint a hó.

A pólya fehér , mint a hó.

Az öregember ült a pad szélén. Mellette egy vadonatúj póly, fóliába csomagolt, egy másik fóliazacskóban kék és rózsaszin rugdalódzó és két kis sapka. Előtte ahintánál egy anyuka 3 év körüli kisfiút hintáztatott, a pad előtt kocsiban betakargatva egy újszülőtt forma aludt. Az öregember csak bámúlta a kocsiban a gyereket, míg az egyszerre csak kinyitotta a szemét. Tekintete egyenesen az öreg szemekbe irányult, a nevető nap tiszta fénye csillant a szemén. A két tekintet összekapcsolódott forgott a fény, zizegett a napsugár. A gyerek csengő hangja elérte az öreg fülét, szervus papa, hogy vagy. Köszönöm, igen jól, mosolygott az öreg, cseppet sem meglepődve. Mi van? érdeklődött az apróság. Ó semmi különös, képzeld, nagypapa lettem!

Ó igazán remek! Fiú, lány? Nocsak, te ilyet is tudsz morfondírozott az öreg. Az apróság csilingelve kacagott. Nem tudom, nem láttam, csak hallottam. Úgy mondták. Az apró arcon egy árnyék futott át, de aztán a derü áradt el, mindegy, mondta, fődolog, hogy nagyapa vagy. Mesélj, az milyen dolog?

Az öreg két kezét felemelte, tanácstalan, buta képet vágott, hogy az apróság felnevetett és mesélni kezdett. Tudod izgalmas. Az anyja olyan ügyetlen, alig meri megfogni, én fürdetem a kis kádban. Az apja? Az sem okosabb, csak gügyög, meg focicipőt vesz neki, meg mackót, meg babakocsit és hasonló dolgokat. De persze az ovódába én kísérem el. Az iskolai leckéjét együtt írjuk, vezetem a kezét, hogy szép írása legyen és együtt szaladgálunk a réten a lepkék után.

Ezt ismerem, bólintott az apróság. Ez nálunk is hasonlóan van. Körülöttem még két nagymama is teljesít szólgálatot, mert a báttyus is van. Azért mindenre jut idő. És a szülők?

Az öreg vállat vont. Az apját nem ismerem, az anyját meg tizenegynehány éve nem láttam. Valamikor? Valamikor igen, morogta az öreg.

Na jó, a fenét jó, dünnyögött az apróság. Fejét kicsit az öreg felé fordította, pedig rendes hapsinak nézel ki, mondta. Lehet, felelt elgondolkozva az öreg.

Honnan tudod, hogy nagypapa vagy?

A másik lányom mondta, de azt nem , hogy fiú, vagy lány.

Te nem kérdezted?

Hát kérdeznem kellett volna?

Na nem, csak úgy eszembe jutott. A másik lányod egy kicsit gügye, nem gondolod?

Azt hiszem igazad van dünnyögte az öreg. Mit lehet tenni? És te?Régen jöttél?

Á, dehogy! Várjál csak, 3 hete. Alig megérkeztem.

Jól érzed magad?

Persze! Eszem, alszom és élek. Élek vidáman és egyszer én is olyan nagy leszek, mint te. Mit nézel rajtam? A pólyám? Bátyusé volt, mert nem volt

sok pénzünk. De van egy csomó ruha még otthon, nevetett az apróság.

A nap elcsúszott az égen, pici árnyék takarta a kocsit.

Megéheztem, mondta az apróság és harsányan elkiabálta magát Óáááá, harsogott a kiáltás és anyuka fürgén érkezett. Az öregre ügyet sem vetve emelte a mellére az apróságot, gombolta az anyák ősi mozdulatával a blusát és csak elégedett cuppogás hangja hallatszótt.

Az öreg felállt, közeledett a hintához és a lassuló mozgást egy lökéssel meggyorsította.

Báttyus észre sem vette, hogy motorcsere történt.

Az apróság befejezte az étkezést. Piciket böfögött és elégedetten hevert újra a kocsiban.

Köszönöm, mondta csendesen a mama és továbbhajtotta a hintát..

Az öreg visszaült a kocsi mellé.Apróság nagyot ásított, azt hiszem aludni fogok. Jössz legközelebb is, érdeklődött.

Igen mondta az öreg, holnap is jövök. Aludj jól és csak az ujjával intett az apróságnak, ahogy elindult a város felé.

A padon ottmaradt a pólya és a másik zacskó néhány gyerekholmival.