Picikék, egyiket se látni. Ez egyforma bennük

Picikék, egyiket se látni. Ez egyforma bennük

A víz tetején egy evőkanálnyi csomocska volt, habos halmaz, a vízen fekvő zöld levélhez tapadva és a víz széléhez símulva. A hab rekeszeiben nem lehetett semmit látni, csak egy halacska lebegett alul és időnként elkapott valamit a vízben, a hab alá siklott óvatosan és szájából a csöppnyi buborék egyikébe köpött valamit.

A férfi asztalán a lámpát mikroszkópjához igazította. Betólta a kis üveglemezt a lencse alá, csavargatta a mikrométert és egyszerre csak egy sárgás, picinyke sejt került a képbe. A köralakú sejt egy pontja mint egy csücsöritett száj emelkedett elő és kívülről egy parányi kis ovális formájú sejt, vastagabb végén csapkodó ostorral bíró sejt közelített a kissé nyíló száj felé. Elérte a sárgás sejt falát, és fejét a csücsörítő szájba dugta.

A levél melletti hab csöppnyi cellái időnként borzongani kezdtek. A férfi egy nagyítót fogott, hogy jobban lássa, mi történik. A buborék celláiban feketén csillogó pontok jelentek meg, időnként megremegve. A halacska alulról figyelte a csöpp pontokat, ha valamelyik véletlenül a rezgés közben kihullott, szájával elkapta és gyorsan visszatette a megürült buborékba.

A sárgás sejtbe hatolt ovális képződmény megduzzadt, tokját feszítette, a sárgás sejt kétszeresére növe, közepén gyorsan kezdett szükülni. Már két gömbölyü részre alakult, melyet középen egy egyre vékonyodó híd kötött össze. Még azonban kényelmesen elfért a mikroszkop lencséje alatt.

Az apró fekete pontok mintha megnőttek volna a buborékokban, remegésük egyre erőteljesebb lett. Símultak a buborékok falához és a kis hal farkával gyengéden friss vizet hajtott a buborékok alá.

A mikroszkop lencséje alatt már alig lehetett megszámolni a sárgás sejtecskéket, köröttük egy vékony hártya képződött, mint egy zsák, egy kis vezetékkel a sejtek felé.

A férfi kinyitotta íróasztala fiokját, egy üveget és poharat vett elő. Töltött és kortyolás közben látta, hogy Istenke a lábát lóbázza az aquvárium szélén.

A buborékban a fekete pontok fénylő remegése ritmusossá vált, a pontok megduzzadtak.

Istenke csúfondáros pofával ült a víz szélén, csak szemével intett az üveg felé. Na tölts csak, annyira azért még vagyok.

A férfi töltött, leült. A hangja megpróbált tárgyilagosan csengeni, de elég bizonytalan volt. Persze, hogy nem vagy, mondta Istenkének, csak azt elárulhatnád, hogy hogyan van ez.

Mit nem értesz, érdeklődött Istenke?

Azt, hogy ezek a kis fekete mákszemek honnan tudják, hogy ők olyan kis halak lesznek, az a sárga kupac, meg honnan tudja, hogy mi minden lesz?

Istenke szája fülig ért, akkorát vigyorgott, ahogy felelt. Lehet, hogy te megcsináltad, tudod, mikor az almából ettél, talán egy okosító almamagot is lenyeltél. Na idefigyelj, itt van egy dezoxyribonukleinsav darab 17 436 352 Dns részecskével. Ebből kell kivenni 2 184 693 szálacskát és így megtekerni, ahogy mutatom, aztán már megy is, mondta nevetve.

A férfi bólogatott. Néha tudod, azt hiszem, mégis csak vagy. Legalább is nagyon gyanus.

Istenke leugrott az aquarium széléről, átölelte a férfit. Csak törd azt az okos kis fejecskédet, de vigyázz ne verd a falba, mrt megkékül.

Még egy pohárka?-kérdezte a férfi.

Jöhet.

##

Zúgtak  a villanymotorok, a lombikok lassan mozogtak és a bennük lévő folyadék diszkréten hintáztatta az egyre növekvő sejthalmazt. A férfi figyelve járkált az üvegedények között,  nézte a müszereket, igazított a lángon, pipettával oldatokat csepegtetett az üvegedényekbe. Istenke ült az asztal szélén és nézte azt a majom teremtményét, amint csak járkált az üvegjei között, egyre izgatottabb pofával. Időnként fejcsóválva ment ki a laboratóriumból, amint látta az anyag növekedését.

A napok múltával a növekvő halmaz kezdte gömbalakját elveszíteni, oldalán dudorok képződtek és egyre nagyobb lett. Istenke kissé aggódva nézte a dolgokat, míg egy óvatlan pillanatban kezét kinyújtva egy kis csavart egy fél fordulattal elcsavart.

A lombikok lassan kihültek, a halmazok összehúzódtak és egyre kisebbek lettek. Minden olyan jel, amely hasonlatossá tette volna öket valami élő, vagy akár az élet jeleire, eltünt.

A férfi csalódottan ült a műszerei között. Magában dünnyögött, ez így nem megy. Istenke felállt, lassan ment kifelé, az ajtóban megállt.

Fogta a kilincset, csak fejét dugva be az ajtón és nagyon hallkan kérdezte: És lelket ki lehelt volna belé?

A férfi felnézett, de csak az ajtó lengedezett a huzatban.

Egy fiatal asszisztensnő lépett a laborba.

Mögötte Istenke árnyéka tünt fel, egy súgás szerű hang csendült a ferfi fülébe, " mit gondolsz a hagyományos módszerről?"

Távozóan egy derüs kacagás lengett át a levegőn.