"Ős, buja földön dudva, muhar"

"Ős, buja földön dudva, muhar"

A temetöből kijőve körül kell néznünk. Előttünk a magyar puszta, a romos élet, de közöttönk kell állani az Ősöknek, akik felkiáltanak zokogva:

„az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat

együtt sorvadozzanak egy átoksúly alatt“

És ott áll Ady is

„Lehajlok a szent humuszig:

E szüzi földön valami rág.

Hej, égig-nyúló giz-gazok,

Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,

Mig a föld alvó lelkét lesem,

Régmúlt virágok illata

Bódit szerelmesen.“

45 szelleme áll mellettem és mosolyog, emlékezik. Akkor is romokban állt az ország, szó szerint, ájult, bénult némaság feküdt a mezők felett és a tavaszi szél is sírva szaladt a megmaradt hó felett a göröngyökön, az áprilisi szél, a bőjti szél a sovány arcokat fújta,

és a parasz felnézett az égre, vetni kén már és elindult a tankok szántotta földön, mert az élet ÉLNI AKAR!

Akkor is április volt!

Megállunk a temetőkapuban. Mögöttünk a holtak. A sirokon még friss a virág. Elöttünk a magyar puszta, sarjad a fű, a karám állatai égnektartott orral bődülnek, friss szél friss illatokat hoz keletről,....

Segítsetek egy picinyég, támogassatok meg.

Adjátok kezembe a kapát, hadd tegyem meg az első kapavágást még utolsó erömmel!

Fiatalok. Előre! A munka vár!

Talán a 100 napot ezzel kellett volna kezdeni. Nem ígérni semmit, mert nem lehet. Csak a Munkát, az Izzadtságot, a Harcot, az Életet.

Kezdjétek el! Bizonyára lesz, aki az úttörők után indul.

99 nap van még.