Álmos reggeli dolgok, újévkor
Álmos reggeli dolgok, újévkor
Eljött. 2010-et írunk. Pulykapipi károgott, én felháborodtam. Hogy engedheti meg egy neutrális államfő ezeket magának? Nyilt kampányolás az ország egyik politikai pártja ellen, amely ugyan nem kedvencem, de a fair play elvét szigorúan és szemérmetlenül sérti. Pulykapipi úr, miért nem állt fel, mikor Látta a szavazócédulák kezelését a Fidesz által? Akkor miért vigyorgott idiotán, mint pékkutya a kifliskosár mellett? Csönd! Tv felvétel van róla! Az egész világ tudja, hogyan lett törvényesen választva. Az eredményt látjuk.Románia, Szerbia,Szlovákia, az ukrán elnök jelezték, hogy mit tartanak erről a kutyakomédiáról.
Na, de ez elmult, hintsük be szaromrá porral. Most a Kis Sértett szavait érdemes vizsgálni.
Hogy aszongya, teljes megújulásra lesz szükség 2010-ben. Hát ő már újul, sok kilóval kerek képén. Talán sok kolbászt töltött. Azért ez új év.
Az első pofont már megkapta. A JOBBIK fideszesítési kísérlete Szöőr Anna révén nem sikerült. A Kis Sértettnek mást kell kieszelni. Ez nem fityegő-
tömjén viszony lesz. Persze próbálkozni lehet, elvégre humoros évnek nézünk elébe.
Meg kell újulni. Össze kell gyűjteni számlákat, belégeket. Valahogy meg kell magyarázni, hogyan lehet munka nélkül, 5 gyerekkel, meztelen seggel indulva milliomosnak lenni. Persze, lehet, jól kell nősülni, ha az asszony jól
keres, meg a gyes-gyed is magas, a Gripenekből is csurran-cseppen valami, ha csak úgy nem, ugye?
Miről is még? Az újévi fogadalmak! Fogadjuk meg, hogy Újévtől nem lopunk többé. Na jó, túl gyors az átmenet, mondjuk április 11-től. Miért pont akkortól? Mert akkor úgy leszünk valahol megrúgva, hogy azt is előadjuk, amit addig loptunk.
BÍZONY!
101 nap még!
Utolsó kommentek