Hétvége a világvégi dácsában.

Hétvége a világvégi dácsában.

Elrágtuk csutkáig, azt Istenke telepofával kezdte mesélni, látod mit csináltam a semmiből?

Ühüm,helyeseltem, csak adhatnál még egy gyimilcst, azt elkaptam a fejem, mert most egy másik szelte át a levegőt. Dagonyáztam a thermált buzgó kisebb víztározónyi medencémben, mikor Istenke felröhögött. El is felejtettem, olvas a gondolatokban. Már mögöttem is állt egy izmos majomkrapek és szapora mozdulatokkal dörzsölgette a vállaim, hátam. Istenke is hátradőlt, Gabika és Misike rakták szájába a pirosló málnaszemeket, az illatozó szőlőt, a szőlő szemeiből préselt levet a présből itta egyenest. Mikor én kezdtem röhögni, akkor értetlenül nézett rám, mert ugye ő még nem volt szüreten.

Nem sok idő múltán kezelésre szorult. Nadrágja pántjába bújva láttam, hogy elgondolkodik, mennyire érdemes. Aztán meggyógyult, és a sarkon hűtőtt pirosbélüt már együtt ettük.

Egyszóval vegetárinus napot tartottunk. Nagy pihenéssel akartuk az új teremtést ünnepelni, Istenke a homlokára csapott, egy kancsónyi Nektárt, ambróziával ízesitve kezdett belémtölteni, bármennyire tiltakoztam, aztán elaludtam.

Mikor felébredtem, tompa nyomást éreztem az alsó bordáim táján. Istenke békésen és ártatlan pofával szuszogott a ringó vízágyon. A parton egy gömbölyű formájú rémség virágokat tépkedett és dudorászott. Ne tépkedd a vírágokat! kiáltottam rá és hozzávágtam a dinnyehéjat. Elhajolt és szemtelenűl cöcögni kezdett. Megragadtam a szikladarabot, de túl nehéz volt. Mint utóbb kiderült, sajnos.. De ez egy más ügy.