Még véletlenül sem aktuális manapság.

At már egy ideje a falka legmagasabbja volt. A legszebb bőrőkön aludt és a nők a falatok finomjait nyújtották neki. Izmai egyre dagadóbbá váltak, agyában az emlékek rohamosan gyűltek és már Le összes kőbe vésett mondatát is kívülről fújta. Még Fe volt a falka vezére, de már a vadászatokon nem jeleskedett úgy, mint régen. Mó elhízott, lompos, veszekedős vénség lett belőle. Porcikája érezte a felhőket, de már lassabban mozgott a tűz körül. Az igaz, hogy a malac húsa kezei között alakult a legfínomabb falatokká, de Sivalka már majdnem ugyanolyan ügyes volt.

A balhé már rég a levegőben lógott. Ov egyre éhesebb lett és egyre többet követelt a zsákmányból. Sokan nem nézték jószemmel, de még volt hely a tűz körül, nem szóltak. Egy szinte apróságon robbant a helyzet. Ov talán csak elnézésből, vagy véletlenül At egy száradó ezüstös rókabőrét vette el és akarta elvinni. At csak felmordult, figyelmeztetően, nem is lett volna baj, de Ov visszamorgott. At felemelkedett és a kezében már ott himbálodzott a bunkó. Fe csitítani próbált minden tekintélyével, de a falka zajosan tiltakozott, elegük volt Feből. At feje magasan Ov felett volt, de ebben nem volt semmi meglepő. At Éa unokája volt és talán az ős méreteit is meghaladta növésben, Ov csak a szomszéd törzs átlagméreteit örökölte. Soha nem akarta elismerni, hogy Éa leszármazottai között csak a kavicsot rugdalhatja, mert labda még nem volt feltalálva. Mindenkire felnézett és mindenki lenézett rá. Még a fekete főnök sem találkozott vele, jártában keltében nem volt szerencséje.

Szóval a bőr! A szőr ezüstösen csillogott és Ov kétszer is felmordult, hogy At megértse, de At nem értette. Bunkója felemelkedett és nyomában egy reccsenés hallatszott. Csend lett.

Csak Ga röhögött a vackán. Kedvére volt a dolog.

Ez volt néhány százezer éve. Azóta bizony mondom néktek, a világ nem változott semmit. Ki gondlná ?