A szupergyorsítót bekapcsolták.

A szél már órák óta fújt. Először alig mozgott a levegő, szinte símogatott, de aztán egyre terhelőbb lett a levegő nyomása.Néhány óra alatt a susogás sivító zajjal és szaporodó reccsenésekkel telt meg a levegő. Az ablakon át először csak a levelek mozogtak, aztán a por kavargott, később a fák dőltek egyirányba. Már régóta nem kavargott a por, az egyirányban egyre gyorsabban sűvítő levegő elöl elfogyott minden. Aztán egyre jobban hajlottak a fák. Az emberek kezdtek idegesek lenni. Becsukodtak az ablakok, az állatok meghúzodtak az ólakban és egyre tőbbet bőgtek.Már nem fújt a szél, csak rohant a levegő megállíthatatlanul. A magas épületek ablakai rezegtek, függőlege vonalaik egyre jobban tolódtak oldalirányba. Még csak az ablakokról visszaverödő fény táncolt ott, ahol még soha, még csak a műszerek jelezték és valami egyre fokozódó idegesség. Az állattulajdonosok tanácstalanul nézték kedvenceik riadt szaladgálását, idegességüket. Nem tudták mi lehet az oka.

Az első dübörgésre felkapták a fejüket. Az égnekmeredő fal megingott, sikoltó, hörgő zajjal omlott össze. Egy pillanatra látható lett a lakások keresztmetszete, de a belekapaszkodó szél megremegtette a maradék falakat, mielőtt eldöntötte volna.

A szél már folyamatosan süvöltött. Az utak kiürültek, parkoló járművek csapódtak a keritésnek, épületnek. Elöszőr néhány gyerek, öregasszony kavargott a levegőben, mint boszorkányszombatra igyekvő sereg, aztán a testes férfiakat is felkapta és elsodorta.

Fújt, süvöltött a szél. Rohant a föld felett, 100 emeletes üvegpalotába ütközött, hogy feldöntse hangos csörömpöléssel.

A föld alatt is remegtek a vastag falak. Grétchen a takarítónők vezetője Aliát, Leilát, az ugyancsak feketebőrű Sárával kiparancsolta a gépteremből. Utolsónak hagyta el a helységet és kikapcsolta az áramot. A zümmögés elhalkult, feljöttek a lépcsőn.

Meglepődve látták a vihar nyomait és örültek, hogy már vége van.