Elmúlt a nyár. Nekem jöhet bárki, hogy még nem, mert Hansék még Mallorcán vannak, csak anyuci már a törölköző alatt a zsebkendőnyi vackot fürdés után szárazra cseréli, apuci meg már a sör árát a maradék apróból kapirgálja össze és Hansi is unja hülye Lisa nyavalygását. Természetesen lelkesen bólogatva ígéri meg, hogy írni fog, de már tudja, hogy egy SMS-t. Szóval vége a nyárnak. Délután még a dugóban ülve vizes a bugyi/gatya, de este már a melegítő is elkel.
Hiszitek, nem hiszitek, politikusaink is köszörülik a torkukat. Pinabubus vigyorog ránk Brüsszelből, hogy ő még maradna újabb 5 évre, Gyurcsány próbálkozik, hogy Szilin keresztül, (legyen neki, ha jobb nincs):)) vagy azzal, hogy ő lenne a főpolgármesterjelölt és üres az alapítvány kasszája. Józsika felhúzta szép egyenruháját és nyilatkozik. Kis Sértett vezénylőtábornok úr a Brudereknél jár emlékezni Gyulabácsi és Miklósbácsi Gorbi által megengedett hősi lépésére, amikor még a tojáshéj száradt a seggén. Elmeséli, hogy ő már akkor!
Mindegy is, vége a nyárnak. Lassan be kell ülnünk az iskolapadba és el kell kezdeni tanulni. Tanulni, hogy mit is akarunk. Tavasszal ugyanis jön a VIZSGA, akarom mondani a VÁLASZTÁS. Tavaszig tudnunk kell, hogy a markunkba szorított szart melyik végén nyaljuk.Mert végül is mindegy.
Azt eldöntöttük, úgy tünik, hogy az MSZP-ből több mint elég, sok is.
Most el kell döntenünk, hogy a FIDESZ-ből nehogy sok legyen. Adjatok neki olyan 40-42 %-ot. A maradék 58-60-at felezzétek Jobbik-MSZP között és hátradőlve röhögjétek, amint a Köpcőst elfogja az örjöngés. Tudjátok mi lenne ebből? 4 év röhej. Mert ugye Köpcös nem lép koaliciora sem, sem.
Az MSZP nem lép koaliciora a sem, sem. A JOBBIK.ot a halálraröhögés veszélye fenyegetné és külön parkolót kellene kijelölni az Audik és Bmw-k számára a Villányi úton.
El tudjátok képzelni, az alakuló kormányt? Tippelhettek. Majd írhattok a hozzászólásokban Elvégre nekem is szabad röhögni, nem? Még van egy pár variátio, pl- a LMP is bekerül 10-14%-al. A FIDESZ-JOBBIK nem éri el a 2/3-osHatárt. MDF, SZDSZ kimarad a Kossuth térről. Jaj, válthatnák jegyet a kabaréba.Most beülhetünk az iskolapadba tanulni, röhöghetünk az órákon, de tavasszal vizsgázni kell.
Na jó mulatást, mindenkinek.::)))
Utolsó kommentek