Józsi hétfőn átment a szomszéd faluba.Volt ott egy építésvállalkozó, csak olyan kicsibe ugyan, de gondolta Józsi, hogy valami rendszeres munka akadna. A vállalkozó régebbről ismerte Józsit és tudta, hogy megbízhatő, jó munkás. Megígérte, hogy márciustól felveszi, van munkája, sokan építenek. Tisztes bért is adott, tudta, hogy sokfélére tudja majd használni szakértelmét. Beszélgettek az irodaként használt szobában, beszéltek az építésről. A vállalkozó mondta, most folynak a gépkarbantartások, ha az idő engedi átmegy a géppel, azt próbaként az alapot kidobja. Józsi köszönte, csak mondta ám, hogy még nincs pénze, ugye már régen volt munka, meg a család, … a vállalkozó nevetett. Azért egy kis „üzemanyagra” nekem, mondta és vidáman nevettek. Józsi nagyon örült. Az alapásás embertpróbáló munkáját a gép jelentősen gyorsabbá és könnyebbé teszi. Meg is egyeztek és az ember nagy bizakodással ment haza. Ebédre otthon volt. A krumplistésztára darab sültszalonna jutott, káposztával töltött paprika és Józsi már evés közben elkezdte újságolni, hogy mit intézett. Nagy öröm volt a családban. A két asszony igen vídáman bólogatott és Józsinak fel sem tünt, hogy a gyerekek nem nyüzsögnek, gondolván, hogy az udvaron játszanak. Az asszonyok elküldték, menjen a bótba, azt mondja el, hogy lett munkája, idejük legyen más segítség után nézni. Józsi elment, azt az újságot mondta, mesélte és vele örültek. Szerették szorgalmáért, megbízható munkájáért és senki nem cigányozta, mert hát szegényen, de nem cigányul élt. Az esti szürkületben bandukolt haza, mikor megütötte az orrát a füst szaga. Csak nézett a ház felé, de valahol hátul látta a fényt és a füstöt felszállni. Ahogy a kapun bement, hallotta a ház mögött a viháncolást és a hang után menve, látta, hogy mindnyájan gazt égetnek az óriásivá nött telken. Aztán észrevette, hogy egy eddig nem lévő épitmény áll a ház mögött, alig nagyobb egy kutyaháznál, de magasabb, még ő is elfér benne állva.
A kert gereblyézett földje gaztalanúl, kopáran sötétlett, felette gomolygott a kékes kesernyésszagú füst. Nó, csak játszódjatok a tüzzel, azt majd bepisáltok mondta vidoran, azt mindenki röhögött.
Utolsó kommentek