Esteledik. A meleg oldódik a símogató szellőben, a fények tompulnak a kertek alján. Vízsugarak öntözik a virágokat, pázsítot, gyerekek szaladnak fürdőruhában  permetező cseppek alatt sivalkodva. Andalgunk Zsókával az árnyak alatt, bújva a védő, sötétedő estében, mely cinkosan takarja csókjaink.

    Fejünk felett fák lombja, virágok illatoznak és a kertek felől friss illatok terjengenek. Talpunk alá símul az ismert út, amerre már csak mi járunk. Ha megállunk és árnyunk összesímúl, a fák cinkos vigyorral szórják ránk szirmaikat és mi is felkacagunk az élet illatozó, pezsgő örömétől. Az est egyre védőbben takar minket, csend fekszik az utcakőre, elhallgattak a madarak is. Előttünk és mögöttünk diszkréten lámpa gyullad, szemből egybeölelkezett pár közelit, de ki látja? Ők sem minket. Nyári este, csendesen dúdol a város és szívünk is szerelmesen énekel minden csóknál a szánkon.