Szerda este van, a gyerekek már ágybabújnak, a serdültebbek már lassan fel is kelnek, hogy 10 órára hazaérjenek.

     Napközben a sajtót olvasom, internetet, reggelhez képest csak az elmegyógyászati híradó 8 pontos humorrovata jelentett egy kis felüdülést. Na meg baloldali politikus hölgyünk döbbent felfedezése, hogy kikaptak, pardon KIKAPTUNK. Szerdán . Rájött. Ezt mi már ugyan vasárnap este tudtuk, de azért jobb későn, mint soha. Kikaptunk. Így is lehet mondani. Most már hivatalos, tudjuk. Csak azt nem tudjuk, hogy mit is kell csinálnunk? Ugyan azt már tudjuk, hogy két irány van, de ezt eddig is tudtuk. Oda-vissza. Ja és még, meg fogjuk oldani. Igaz ugyan, hogy minden perccel mélyebbre sűlyedünk a ....igen, abba. Tudniillik, ha nem teszünk semmit, de mi a fenét magyarázzak? Tudjuk, hogy mit kellene tenni. Nem várni, hanem felállni, felállni és megszólalni. Megszólalni, megnevezni a felelősöket, akik Öszöd óta is csak továbbhazudtak és semmit nem csináltak. Nevén nevezni a lányokat (!) és fiúkat. Fiúk nálunk is vannak ám! Vannak, akik ebben az irányban akarnak indulni. Telefonok bár hallgatnak, de remélhetően az autók már járják az utakat, egy séta alkalmával elesik egy két szó, aztán egyszer csak leesik egy két fó, (ó=ő, csak a rím) Szóval fel kell állni!

     Ha most is reszkető lábakkal beszarva állunk, akkor megérdemeljük a sorstól, RF!. Eljőtt a harc ideje, "elvtikék" ez a harc lesz a....

     Teccenek tudni folytatni?

     Kíváncsian várjuk!