A ködös reggel után azt hittem jól fogok aludni, de mint ugye köztudott, ember tervez, Isten végez. Lőn, hogy Emilke bébúva ágyába, takaróját     magaköré kanyarintva hamarost elszundikált. Amint mélyebben merült volna Morpheus ölelésébe, az Isten lenyúlt ágyába és Emilkét markába kapta. Emilke morgott, mert lábát a hűs lég megcsapta, de ahogy a takarót akarta igazitani, meghallotta Istenke hangját, amint csendes     dorgálással mondta, már megint rosszalkodtál, panaszkodtak rád.

     Nofene mormogta Emilke, magárahúzva a takarót, mert nem érzett kedvet a vitára. Bizony, már megint szoknyák után mászkáltál, mondta az Úr. Emilke elröhögte magát és jókedvüen felelte: Most viccelődsz velem, vagy elfelejtettél a naptárban lapozni? Nem tudod,hogy már 5, 6, vagy hány éve....Aha!-mondta az Úr, és Éva? Emilke nyelt egyet és Ubul fele rúgott egy kicsit. Aha,hát persze, ismételte az Úr.

     Emilke kissé éberebb lett, csak magában morgott, hogy már megint,... Aztán gondolkodott,hogy mi disznóságot csinált, de semmi nem jutott az eszébe. Arra gondolt, hogy igazán ártatlanúl macerálja most az Úr. mert nem csinált semmi nagy zűrt és az ő ujjait is megpörkölte egy kicsit a láng Kényelembe helyezte magát az Ú tenyerén és nagyra kezdte nyitni a száját, de csak éppen elkezdte magyarázni, hogy az úgy volt, mikor látta, hogy Istenke szélesen vigyorog rá. Szóval úgy történt,...Persze,persze. Hogy mikor fog benőni a fejedlágya.Az anyád már itt volt, mentegetett, az apád meg jókat nevetett a markába-mondta Istenke. Emilke meg már nyugalomban üldögélt az Isten tenyereinek egyikében, tudta,hogy semmi baj nincs.Könyökével hátrabökött Ubul felé, mert ugye mindíg Ubul.Az Úr aprót köhintett, hogy nevetését elrejtse, majd érdeklődve kérdezte, hát hogy vagy? Emilke, érezve a szeretetet, komolyan válaszolt, köszönöm. Tudod, lehetnék jobban is, az egészségem, a pénzem. Na persze nem azért mondom, van ennem, nem fáj majdnem semmim, miért panaszkodjam? Nem is fázom, vannak nálam rosszabb helyzetben is.

     Hát igen mondta az Úr, csak kíváncsi voltam rád. Gondban vagyok,sok ember állandóan panaszkodik, mit tehetnék? Jó veled néha beszélgetni, nem elégedetlenkedsz.

      Azért tudod elégedetlenkedhetnék, mondta Emilke.

      Nacsak, vonta fel szemöldökét mosolyogva az Úr.

      Nacsak, hát figyu. Itt van ez a kurva ország. Most folytassam? Érted,

nem? Nem? Te sem? Ja persze, nem vagy elmegyógyász. Hát az a Colos. Aki folyamatosan hazudott, hazudik. Aztán a kis őszinte. Aki soha nem     hazudott. Emilke felugrott és segítőkészen megütögette az Úr hátát, mert köhögni kezdett a nevetéstől. Aztán az Úr azt mondta, örültem neked, jót nevettem. Na oda fogok figyelni. Most aludj jól, látod anyád és apád ott  elvannak vidáman, látták, hallották, hogy jól vagy. Viszlát Emilke és Ubulka!

      És az Úr lágy mozdulattal dugta vissza Emilkét ágyacskájába, puhán igazítva le takaróját.

      Emilke megfordult és jól aludt.