Apróság, valóban nem nagy dolog.

Egy légy és annak a szeme.

Főzés közben a nyitott ablakon bejön a konyhába a légy. Hús, húsféle a munkaasztalon, szalad a kés, pörög a pépesítő, gőzöl az indukciós lapon a fazék, ajtó ablak nyitva, hogy a gőz kimenjen, mert nagyon utálom a penészt a szekrények mögött. Mert ugye ott a szavot b.hattyuk. Kiszedni, leszedni, permetezni, aztán vissza, … Na. Szóval ajtó ablak nyitva-tárva. Légy meg jön. Honnan? Nem tudni.

Nézek.

A természet egy mesterműve. Így is lehet látni.

Hessentés, takarás konyharuhával, chemotox. Hatásos.

Elgondolkodom. Mennyi véletlen a természetben, mert hát Isten nincs, semmi teremtés, csak csupa véletlenek.

Az ember megvakarja a fejét. Hogy is van ez?

Megyek a könyveimhez.

Ősleves. Däniken. Kaján röhögés.

Nézzük az Istentegadókat. Darwin, filogenezis. Meg annyi sokan mások, az újabbak Spencer Wells, Jared Diamond, Dávid Athenborough, Konrad Lorenz i tak daleje.

Csak vállvonogatás, széttárt kezek.

A pápa? Na istentelen hülyékkel aztán végkép nem foglalkozom.

Éjjel meleg van. Vírusosnak nem kell az ablakot becsukni. Egyszerre csak már négyen ülnek az asztalnál, Luczy Lizi, az Öreg, Luczy Ferke és Vírusos. Osztják a lapot, ultiznak, Lizike Vírusosnak kibicel, néha tölt és apró jó borsos-sós tepertős pogácsát kínál.

Vírusos odaszól az Öregnek: Hogy-hogy te itt?

Azt mondják te nem is vagy.

Az Öreg vállat von, Luczy Ferke röhög, Lizy értetlenül néz.

Kártyázunk, vagy dumálunk, kérdezi az Öreg.

Elnevetik magukat

Az Öreg piros hetesét Vírusos a nyolcassal üti és csendesen dúdol, ez az ulti nem ul timár, az Öreg valami értetlent morog.

Keverik a lapokat, jól érzik magukat. Nem törődnek a világgal.

Nagyon jó nekik.