Aszontátok biankó, azt ki van töltve.

Aszontátok biankó, azt ki van töltve.

Mi van? Azt ne olvassam, csak az első sort? Mi lesz a másodikkal, meg a többivel? Ez végig ugyan az. Laci megpödörte, bólintótt és mondta, ahogy megbeszéltük.

Na de ezt így mégsem lehet, alulról felnézett a többiekre. Hogy útálta őket, mind egy fejjel feljebb volt. Hogy neki mindíg kapaszkodni kelljen, felfelé. Öklendezett, ha csak rájuk nézett. Mikor a feje felett összepillantottak, úgy érezte a megvető lenézéssel öntik nyakon. Ezért érezte jól magát Miklós  társaságában, csak azért irigyelte, hogy a legjobb csajokat váltotta egymás után, ahány gyerek, annyi jó nő. Kelet felé még irígykedni sem mert, mert az sem volt magasabb, be olyan keze volt, hogy azt hitte összetöri őt egy mozdulattal.

Most be kellene jelenteni a névsort. Mégsem olvashatja egymás után 15x a saját nevét. Körülnézett, a szemekből hideg közöny sugárzott feléje, csak az a tömjénező tekintet volt olyan, mint a kivénhedt kutyáé.

Az undor a torkát fojtogatta. Fejét felvágta és hangja leplezett reszketésével jelentette be két munkatárs nevét, akikben annyi gerinc nem volt, hogy kihúzzák magukat mellette és szóvívőként egy nyalásra mindíg kész nyelvet nevezett meg.

A többit majd 4 nap múlva! Majd akkor! A gerincén leszaladt két csepp izzadtság.

A nép a heccelők által tüzelve őrjöngött.

Kihúzta magát. Mindenki kussolt, csak onnan a jobbszélről  hozott morajló hangokat a szél.

Ebben egységesek voltak. Mindnyájan reszkettek ezektől a hangoktól.

4 nap múlva. Fogalma sem volt, akkor mit fog mondani.