Hunvaldot rosszul kérdezik.

2009 ősze.

A szék nem volt kényelmetlen. Az íróasztalon mikrofón állt, az asztal túlsó oldalán ülő arca sötétben volt. A nevét kérdezték, személyi adatait. Várta, hogy konkrétan kérdést kap. A csend mozdulatlanul várt a szobában. Szemben csendesen hangzott a szó, Tessék, hallgatom, miért van itt.

Zavarba jött. Miről kellene beszélni, mit tudnak róla, mit akarnak tőle? Hallgatott.Lassan melege lett. A torka összeszorult, szája kiszáradt.

A szomszéd szobában egy széket tóltak arréb, valaki kinyitott egy csapot, pohárba víz csobogott. Nyelt egyet. Aztán újra csend lett. Percek teltek el, a csend vastagodott. Mit akarnak tudni? Fejében kavarogtak a gondolatok. Az ellenőrizetlen számlák, az államtitkár által eléje tett papírok aláírása, a minisztériumi telefonok, az ügyintézésre eléje adott akták eltünése és a főnök szava, ne törődj vele, csak nem képzeli az a marha?

Szemben egy halk hang; na , nem tudja?

A folyosón tompa berregéssel egy csengő szólalt meg. Egy férfi lépett be, hallhatóan összerakott lábakkal áltt meg, csak egy alig látható intés, a belépő férfi hangja. Felállni, indulás vissza a cellába.

Kivezették, lekísérték a cellába. Egy ajtó előtt megállították. Belépni. Az ajtó kinyílt, belépett. Megdöbbent a cella méterszer méteres volt, üres. Mögötte becsukodott az ajtó, elaludt a villany. Állt, a sötét csendben és lassan körülvette a rémület. Kétségbeesetten nyújtogatta a kezét, mindenfelé falakba ütközött. A sima falak szűk korlátokat érzett és hirtelen felüvöltött.

Vakító fény villant fel egy pillanatra, aztán újra korom sötét lett. Térdei megroggyantak, nem tudta már mennyi ideje állt a falak között. Ököllel kezdte ütni a betonfalakat, de csak a sükett csönd vette körül, válasz nélkül. Hirtelen megdöbbent: Úristen, ha ittfelejtik, senki nem is tudja, hogy itt van! Kiabálni kezdett, de semmi válasz. Csak az idő vette körül,és lélegzete hangja hallatszott.Mennyi ideje állhat már? Elkezdte számolni a lélegzeteit.Hat másodpercenként belégzés, kilégzés 3 másodperc az 9, 6x9 54, meg egy belégzés az egy perc, óránként 60 perc, egy óra az 60x 6 és fél, durván, az 360-370 légzés, a pulzusát tapintotta és ijedten érzékelte, hogy a szive összevissza ver, kihagy, a rithmus töredezett, 3 dobbanás után egy kimaradás, aztán 4x gyorsan és megint szünet, homlokát kiverte a víz.

Mit akarnak tőlem, miért engem?

Lábai remegtek, nyöszörögni kezdett.

Fent az emeleten a szobában a hőkamera mutatta dűlöngélő alakját, a mikrofon felerősítette nyüszítését. A férfi az asztal mögött csengetett, kávét kért. Még lesz ma dolgunk, mondta a gépírólánynak, igyon maga is.

A gépírólány elmosolyodott. Jó volt az öreggel dolgozni.Egy hangos szó, egy durva gesztus nélkül szaporodtak a jegyzőkönyvek és az elemzők megdöbbentek az aljasságok töménytelen mennyiségén. A kávéillat fanyar gőze terjengett a levegőben.