A lélek pihen, a test is ellazul

A falu az egész heti munka után készülődött a pihenésre. Háziasszonyok a konyha polcait szemlélték, nehogy az a szégyen essék, hogy a hét végén valamiben hiány legye a konyhán. A sótartók, cukortartók, gyufa, a dugi cigarettapapir és pakli dohány, mind meg lett nézve, mert a férfiember olyan, hogy mindig akkor fogy el, eh, ne is beszéljünk róla. A faszén a zacskóban, a fehéringek lógtak a kötélen a gatyák szomszédségéban. Csipkés blusok hintáztak a napfényben, alattuk szemérmesen rejtőzködőtt egy kisebb ruhadarab, csak nőknek. Nagymama bundanadrágja, divatos nevén svájci bugyija is a lepedők alatt száradt, csak a hosszúszárú alsók rugdalództak a kötélen kihívón. Na de női fehérnemű? Ki látott már olyat?

A korcsma mellett a kuglipályán dübörögtek a golyók, egy-egy telitalálat után felmorajlottak a legények, meghúzták a söröskorsót és megtörölték szájukat. A nyári este elült porával csendesen takarta a falut, csak a gémesek fája nyikorgott és a víz csobbant a vödrökben, itattak a gazdák. A korcsma felől nóta csordogált, a zene sikított időnként. Kutyák kiálltottak egymásnak a falu túlsó végéig, de ez senkit nem zavart. A nóta is elhalkult és a csend takarta a házakat. Az istálóban megdobbant egy- egy ló, a tehenek is elfeküdtek a szalmán, senki nem látta a macskákat, amint fára, tetőre szökve osontak, csak kiálltásukat hallották.

Vasárnap reggel a nap jókedvében két marokkal szórta sugarait, ár kezdett korán rezegni a levegő a poros utca felett. A jószág ellátása után a verandák rejtekében csobogótt a víz, lányok lengették a vasalókat és ránctalanra simították az ingeket, fodros rózsaszin, sárga, fehér blúsaikat, szoknyájuk rejtelmes ráncait. A gyerekek is csendesebben hancúroztak. Az utcán megjelentek a lányok. Fehér harisnyájuk fénylő feket csattos cipőben, a szoknyák ringatództak derekukon és blúsaik fedték a telt formáikat.

Kezükben imakönyv, benne friss rózsabimbó és csipkés kis zsebkendő. Az utcán férfiember alig volt látható, katonaruhában mankóval, felkötött karral és sok feketeruhás asszony, akik lehajtott fejjel lépegetteka templom felé. Számbajövő legény, férfiember szinte sehol.

A kép, a csillogó csattos cipők, a kezekben az imakönyvek, virágokkal és csipkés zsebkendővel felejthetetlen. A háború utolsó nyara, a könnyek áztatta zsebkendők, párnák és sóhajos éjtszakák, még szálltak a vasárnapi illatok a nyárikonyhák felől, bukták, almáspite, palacsinta sült, a lebbencs fanyar illata úszott a levegőben és a templomban felcsendült a 90. zsoltár:

Tebenned bíztunk eleitől fogva.

És az öreg harangozó meghúzta a kötelet, felszökött a harang szava, szállt a magasságba, de az Úr talán aludt, ki tudja.

Vasárnap volt, a nap sütött és a parasztházak között úgy terült el a béke, mint libalegelők az eső éltető cseppjei után.

És a templomajton szállt az ének, mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik.....

Aztán párban sétáltak a lányok a főutcán, sihederek pillantásainak kereszttüzében, mert az élet nem állt meg, csak az árnyékos oldalon ment a nyári nap hevében.