Csak úgy ki van találva

A horda helyén zajlott az élet. Az újonan jőttek közül Na Mo-val valami titokzatosba kezdett. Reggel eltüntek a folyó irányában és csak a Nap magas állásánál kerültek vissza, üres kézzel. Mikor a többiek morgolódva érdeklődtek, hogy mit hoztak, csak kezeiket mutogatták üresen és egymásra néztek kétoldalt füligérő szájjal. Éa már tudta, hogy valami disznóság készül, Ő meg persze semmit nem vett észre, mert minden lépésnél Si-be ütközött. Időnként Mo már sajnálni kezdte volna nagydarab fiát, ha tudta volna, mi az a sajnálat. Így csak apró röffenésekkel röhögött, valahányszor meglátta Ő-t, nyomában Si-vel. Lassan az egész horda úgy járkált, mint akik füligérő szájjal születtek. A nagyobbacska fiúk, akiknek a dolga volt, hogy a faágakon ülve lessék a környéket, nehogy idegenek lepjék meg őket, a kisebb lányoktól állandó kíséretet kaptak. Csak Ő nem vett észre semmit.Tartot ez, mig Mó el nem unta és reggel Si-t magávalintve el nem vitte. Éá-nak már már kiment a fejéből a dolog, de hogy most már hárman tüntek el reggel, végére akart járni a dolognak. Reggel megigazította szarva végén a hegyes követ, bunkóját kézbekapva eltünt a folyó irányában. A bokrok sürüjében meglapult, mint vadlesen, csak néha vigyorodott el. A vad meglesése közben gyakorta gondolkodott, magában morgottés próbált néha hangot fűzni álmaihoz. Egyszer már hirtelen fel is ugrott és a fénylő Úr felé kiáltott. A gazella pedig el is rohant és Éa nézhetett más zsákmány után. Mo és a két jövevény közelgett az ösvényen.Amint elhaladtak, Éa utánuk osont és csodálkozva állt meg a bokrok szélén.A vízparton gyümölcsöthordozó növények, termést adó ismert bokrok sorakoztak és a három asszony görbe és hegyes botokkal, kövekkel kotorgatta a földet, vájt dinnyehéjjakban vizet öntöttek a növényekre. Éa látta, hogy az egész hordának elég ennivaló növekszik a földön és valami nagyon furcsát érzett, felnézett a mosolygó fénylő Úr felé és torkából vídáman gurguláztak a hangok a magasság felé. Az asszonyok először ijedten, aztán együttörömmel csatlakoztak a felfelé szálló vonyításhoz. Valami boldog, diadal szakadt ki a torkokból, a zajt hallva megjelent az egész horda. Éa intésére lüktető vonyításba kezdtek ők is és boldogan nézték Éát, aki két kezét a fénylő Úr felé emelve, ugráló lépésekkel táncolt a lombok közül rázuhanó fényben.