Csend van.Az éjtszaka egyhangúan pergeti sötét homokját tenyeréből, a nyitott ablakokból a horkantások esnek ki a sötétlő szobákból. Istenke is alszik és eszem ágában sincs felébreszteni. Csak én ülök a gép előtt és az emlékek között kotorászva, szeretnék egy bizonyosat előkeresni, de az nincs sehol. Valahol nagyanyám ölében ülve vacsorázom, feketehurkát eszem. Két házzal arébb volt a hentes és a kedvencem volt, töpörtyű, paprikás szalonna és a fekete hurka.Sváb étel volt,nem véreshurka de nem tudom miféle. Nem is ez a lényeg, az ülés. Ez az, ami hiányzik. Nagyanyám már idős asszony volt, estére megfáradt, nehéz volt ölbevenni. Nem a szeretet hiányzott, az erő. Mai napig kutatom ezt az emléket és oly halvány, hogy alig lelem. Egy könyv. Kék kemény boritó és német nyelvű. Két kép volt benne,színek jönnek elő és fogalmam sincs mit ábrázolnak,a kép nem áll össze.Nem tudom azt sem gótbetűs, vagy latinbetűs könyv volt, de szinte fogom a kezemben fedelét és nézem a betűket. Milyen őrűlt az emlékezet.

Nappal elmentünk szalmát venni. Még szalmazsák volt az ágyban, időnként frissen kellett tömni.A régit nyáron a sparhertban, télen a fürészporosban égettük.Ennek 72 éve. Elmondom, csak ki érti meg?

A járda földes volt. A sarkunkkal kis mélyedést vájva, a sarki trafikostól agyaggolyókat vettük,5 fillérért és gurigáztuk a luk felé. Tőlem a nagyobb fiúk mindíg elnyerték.Kis harisnyámban kötve alig volt néhány.A golyózás szabályai? Megtanultam, hogy a nagyobbak és erősebbek nyernek. Mindíg.

A kapu alatt betonozva volt a bejáró. Krétával rajzoltunk ugrálóiskolát. Törött üvegcserepet, vagy színes követ dobáltunk és ugráltunk. A legkisebb én voltam és a legügyetlenebb is. Többnyire csak néztem a nagyobbakat. A cipősdobozba fűzőtt madzagon húztam az autót, még lovacskáztunk is, madzaggyeplővel. Volt egy labdajáték is, egyenlőre, két kettőre, három hatra négy kilencre, ez leejtés, tudja ezt még valaki? Ja, búcsú utáni időben szines gyűrüvel olyan is volt ám, hogy aki tudja, meg ne mondja, merre van a gyűrű útja. Aztán volt Amerikából jöttünk, híres mesterségünk címere és adj király katonát!

Istenem mennyi emlék, csak azt az ülést nem találom. Olyan elveszettnek tűnik nélküle minden.Odahajtanám fejem, de elveszett. Így csak lógatom, de mindegy.