… Először a színek elpiszkolódtak. Állványokat állítottak és alig néhány nap alatt új ruhákat adtak a házakra. Ment egy darabig, de nem csak az eső mosása fakította, de a szél meg is szaggatta a ruhákat, a vakolatok rongyai lehullottak, ráncosodtak koptak a házak. A fakerítések felső fogai töredeztek, ahogy vérbő ifjak tejfogaik elhullása után egyetlen kézmozdulattal, egy roppantással törték le a felmeredő csúcsokat. Az apák lassan elfáradtak a tört lécek újjal való cserélődésben, az orgonabokrok is száradtak, ahol törték az ágakat éa a rózsa i el-el kezdte hozni vadhajtásait, ….

Az egykor ifjú utcák friss bőrén kátyúpattanásokat mart az idő és az egykor ifjak sem rohangásztak már a libbenő szoknyák után, igyekeztek haza vacsorázni.

Egyre másra jöttek az őszök a tavaszok után, az egykor ifjak értrtlenül, rosszallóan csóválták fejüket az új fiúk zajára, a leányok csiklandós nevetésére, …

Ahogy a feledékenység növekedett bennük.

Először csak egy váratlan betegség, egy tragikus baleset, a sorok egyre foghíjasabbá váltak és egy délután a sarkon kis bicegéssel lassan befordult, azon igyekezetében, hogy derekát kissé kihúzza, nem ismerte fől a gömbölyödő hátat maga előtt, de ami a nagyobb baj volt, elfelejtette az egykor gömbölydeden ringó feneket is. Csak a kissé sipítva csengő hang ütötte meg ismerősen a fülét; Jónapot Gyurika, hogy van?

Keresgélni kellett az emlékezetében, kié is lehet az ismerős hang. Múlik az idő. Nagy Isten! Már mennyi is? Hol van a Süttő bácsi, akivel először volt igazi nagy színházban, a Vigben, ahol a Jávor volt a Fekete Péter és egy néni énekelte, hogy „Holdvilágos éjszakán”

 ..........

Emlékeztek rá? Nem ? Na figyeljetek csak és rekedtes hangon kezdte dúdolni,

….

….. Mikor is volt? 1943? Tudjátok gyerekek, … Csak legyintett.